Gyakran már itt elakadnak a kezdő fotósok. Bevallom, mikor kezdtem akkor ezzel én is bajban voltam, pedig a válasz… nevetségesen egyszerű.
Első kör.
Első körben kezdj el ismerősökkel, barátokkal, családtagokkal portrézni, hogy legyen némi referenciád. Minden kezdet nehéz, így a szűk ismerős köröddel is nehézkes lesz, de hidd el, talán ez az egyik legnehezebb rész.
Ha ezzel megvagy, akkor azt jelenti van már pár referencia képed, amivel elkezdhetsz modellt keresni.
TFCD csoportok
Léteznek TFCD csoportok, ahol „ingyen” tudsz modellt találni. Na, persze az ingyen az erős túlzás, jelen esetben nem pénzt, hanem ötleteket, képeket, és arcokat cserélnek az emberek. Tegyük fel van egy jó ötleted, vagy van egy projekt amit meg szeretnél valósítani, mondjuk legyen egy füstbombás fotózás.
Ha kiírod ezekbe a csoportokba, és valakinek megtetszik az ötlet, akkor máris nyert ügyed van. Te kaptál egy modellt, a modell pedig kap pár király füstös képet. Egyszóval mindkét fél nyert. Ha már egy szalagavatóra hívnak, azt nem ajánlom TFCD alapon hisz azzal te nem nyersz annyi mindent mint a modell (azaz aki meghívott).
FONTOS!
A TFCD az nem ingyen fotózás. Sokszor látok olyan posztokat hogy esküvőket, vagy szalagavatókat akarnak TFCD alapon elvállaltatni fotósokkal. A TFCD kölcsönös dolog, mindenki ugyanannyit tesz egy ilyen projektbe, és csak akkor érdemes elvállalni ha mindkét fél csak profitálni tud belőle. Egy esküvőn a fotós nem fog belőle profitálni, és mivel ingyen vállalta el, valószínűleg a pár sem fog a legjobban járni. (Gondolok itt a végeredményre)
Legnagyobb TFCD csoportok a facebookon:
- TFCD PRO (5900 tag)
- TFCD Budapest (8800 tag)
- TFCD Hungary (1800 tag)
Ide posztold referenciáid, vagy instagramod, weboldalad, hogy megnézhessék az eddigi képeid, illetve vázold az elképzelésed. Az sem baj ha kiírod helyileg hol vagy.
Nem minden szép lány modell.
Nem minden szép lány modellkedik, és nem minden modell van jelen a TFCD csoportokban. Így azt javaslom, ha megtetszik egy lány akit szívesen portrézni vinnél, egész egyszerűen:
írj rá.
Tényleg.
Nem egy olyan portrés barátom van aki gyakran szerez magának így modellt.
Maximum nem írnak vissza, vagy visszautasítanak, de ennyi kockázatot egy jó sorozat megér, nem?
Ha neked is van pár tipped, akkor nyugodtan írd meg kommentben!
Share this:
- Click to share on Facebook (Opens in new window)
- Click to share on Twitter (Opens in new window)
- Click to share on Pinterest (Opens in new window)
- Click to share on LinkedIn (Opens in new window)
- Click to share on Reddit (Opens in new window)
- Click to share on WhatsApp (Opens in new window)
- Click to share on Tumblr (Opens in new window)
- Click to share on Telegram (Opens in new window)