Úgy gondoltam írok pár sort a ma megjelent videómról. Három hónapot láthatunk hét percbe sűrítve. Májusban elvégeztem a fotográfus szakot, illetve befejeztem, és a nyáron neki is láttam a munkának.
Három hónapos forgatás
Ez volt az eddigi leghosszabb forgatásom, ugyanis egész nyáron készítettem snitteket ehhez a projekthez. Ezek nagyobb része nem is került bele a videóba, de legalább lehetett miből építkezni és válogatni.
A videó eleje
Elég chilles és szomorkás hangulattal nyitok. Igazából ezek a nyári emlékeim és hangulataim. Később persze 1-1 elsötétült képernyővel változnak a hangulatok, a végén pedig az after, a nyár búcsúztatása is megérkezik. Érdemes szerintem kivárni.
Nem a trendeknek megfelelő lett a vágás, inkább a saját világomban készült.
Vlog?
Régebben vlogoltam, kb. semmiről nem is szólt, technikailag és sehogyan sem voltak ezek felépítve. Csak szerettem vágni.
Ez a videó viszont nem vlog, amolyan videónapló, magamtól magamnak. Persze most így megosztottam mindenkivel, hátha mások is átélik majd a hangulatot. Az eddigi visszajelzések szerint volt akinek sikerült is.
Köszönet
Itt is köszönet illet mindenkit aki segített, szerepelt, és hozzájárult a videóhoz. Szereplőlista:
Koczanda Anikó
Hőna Dávid
Molnár Emma
Iron
Váradi János
Jay Lumen
Lil Chef
Marton Pál
Razo
Klajkó Szandra
Uzsorás Viktor
Tiliczki Zsanett
Teravágimov Zsófi
Zenék
Zenei téren nagyon nagy kompromisszumot hoztam. Ingyenes no copyrightos zenék helyett a hangulatnak megfelelő zenéket használtam, így most kereken 0 forint bevételt fog hozni a videó. De ez nem is baj.
A teljes zenei listát ide klikkelve tudod megfülelni Spotify-on.
Folytatás?
Tervben van a folytatás, a következő az Ősz lesz, és idén már több rész nem is jön. Jövő év elején értelemszerűen folytatjuk a téllel. De ezek még változhatnak, most még három hónapokban gondolkozok.
Vannak már zenéim, és témáim is az őszre amikről beszélni szeretnék, de majd idővel minden kiderül. A forgatást viszont már elkezdtem.
Share this:
- Click to share on Facebook (Opens in new window)
- Click to share on Twitter (Opens in new window)
- Click to share on Pinterest (Opens in new window)
- Click to share on LinkedIn (Opens in new window)
- Click to share on Reddit (Opens in new window)
- Click to share on WhatsApp (Opens in new window)
- Click to share on Tumblr (Opens in new window)
- Click to share on Telegram (Opens in new window)