Újabb drónfotós munkám kiemelve: The Reeds

A Behance kiemelések még mindig értékesek számomra, így ezekről mindig külön cikket szoktam írni. Ritka az ilyen, hiszen az egyik legnagyobb szakmai kiemelés amit a neten megkaphat az ember ezeken a fotós közösségi oldalakon, így nem is osztogatják őket annyira bőkezűen. Nekem csupán kilenc gyűlt össze eddig, ebből kettő a The Reeds projektemre érkezett.

Mini drónfotós munka: The Reeds

Igazából nem is számítottam rá hogy ezt a projektet kiemelik, arra pedig főleg nem hogy kétszer is. Egyszer a Student Show galériában, ami egy nagyon apró kis galéria, egyszer pedig a szinte legnagyobb galériában, a Photography-ban szerepelt.

A The Reeds drónfotós sorozatom, kiemelve a Behance-en.
2020. július 15.

Kivételesen követtem ki az aki elismeri a projektet, és jó volt látni hogy olyan emberek is megnézték a projektet akiket mondjuk én is követek. Egyébként ide kattintva éred el a projektet.

A Cloud Lake drónfotós sorozat nem lett kiemelve a Behance oldalán, de elég népszerű így is.
Drón fotó: Szabó Viktor

100 ezer

Nem írtam cikket róla, de meg lett a 100 ezer projekt megtekintés a profilomon. Ez már itt egy olyan szám ami elég jól néz ki, így el is lehet engedni a számok figyelését. Korábban amúgy megjelent még pár projektem itt, amik szintén drónfotós munkák, de ott egyik sem lett még kiemelve. Itt találod erről a cikket.

The Valley drónfotós sorozatom is elérhető a Behance-en.
Drón fotó: Szabó Viktor

Érdekesség

Ami érdekes is, hiszen a The Valley sorozatomra vártam valamit, ott mégsem érkezett kiemelés, a Cloud Lake pedig nagyon szárnyal megtekintésben, de ő sem kapott eddig még semmit. Persze később lehet ezeket is kiemelik egyszer.

Kapcsolódó cikkek

Nem szeretnél lemaradni? Kérhetsz csak a cikkekről értesítőt!

Join 857 other subscribers